Az Apostolok cselekedeteiben azt olvashatjuk Jézus tanítványairól, hogy – miután az Úr visszatért a mennybe feltámadása után – „együtt voltak, és mindenük közös volt”. Részletezik még azt is, hogy eladták a vagyonukat, és szétosztották, ahogy épp szükség volt rá. Azt gondolom, a „mindenük közös volt” többet rejt, mint az anyagiakon való osztozkodás: közös terheket, közös odaszánást de egyúttal közös örömöt is!

Közösségben akkor vagyunk egymással, amikor nemcsak az információ köt össze minket, nemcsak érdekek, hanem valóban egyek vagyunk. A gyülekezetünkben – hála az Úrnak – ezt élhetem meg hétről hétre. Ha beteg valaki közülünk, jön az S.O.S. üzenet, és már imádkozunk is érte, nem számít, hány óra van éppen; ha baba születik, szintén megy az ima, akár egész nap! Segítünk egymásnak a gyerekvigyázásban, esküvők lebonyolításában, költözésben. Amikor beteg volt az egyik lányom, rögtön akadt segítség a gyülekezetben, hogy ki vigye el a másik gyerkőcöt az oviba helyettem. A férjem egyszer Budapesten kívül robbant le, péntek este 7-kor, mínusz 10 fokban. Hívta egy testvérünket, aki rögtön a segítségére sietett. Mindemellett igyekszünk egymást anyagilag támogatni, és lelkileg is a másik mellé állni, ha éppen arra van szükség.

A közösség megtart és biztonságot ad. A valódi közösség Istentől van. Ennek is, mint minden jónak, Ő a forrása. Ő tud minket megtanítani és alkalmassá tenni arra, hogy lemondjunk a saját kényelmünkről, igényeinkről, és tudjunk időt, energiát, pénzt vagy bármi mást adni a másiknak, még akkor is, ha éppen fáradtak vagyunk, vagy éppen máshoz lenne kedvünk. Ő a közös nevező.

Jézus így könyörgött Atyjához a Gecsemáné kertben azokért, akik hisznek benne: „mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (János 17,21)