Amikor megtértem, elég nehéz volt megszoknom, hogy a gyülekezetben közösen éneklünk Istennek, vagyis dicsérjük Őt. Nem vagyok egy operaénekes, frusztrált a gondolat, vajon mit gondolnak majd rólam, ha én is énekelni kezdek. A másik nagyon furi dolog meg az volt, hogy láttam, egyesek még a kezüket is felemelik közben, vagy netalán még táncolnak, ugrálnak is. A zsoltárokból az is kiderül, miért teszik ezt (ld. a Zsoltárokat: 63:5-6, 141:2, 149:3) Nem botránkoztatott meg a dolog, de úgy gondoltam, köszönöm szépen, én majd a magam kis szolid módján dicsérem Istent.

Pár év múlva azonban úgy éreztem, be vagyok korlátozva ezen a területen. Otthon, amikor csak az Úr látta, már tudtam felszabadultabban dicsőíteni, mások előtt viszont lefagytam. Éreztem, hogy Isten ki akar engem engedni ebből a kalitkából, a kulcsot pedig az én kezembe adta, mert a zár belül, az én oldalamon van.

Az áttörést végül a Nyári Dicsőítő Iskolában sikerült átélnem. Dicsőítés közben végre eldöntöttem, hogy „mostmárténylegnemérdekelkimitgondol”, és elkezdtem ugrálni az Úr előtt. Nagyon felszabadító volt, hogy végre átléptem a saját berögződéseimen, büszkeségemen, amik eddig lekorlátoztak. Nagyon meglepődtem, amikor a dicsőítést követő tanításban épp az volt a téma, hogy merjünk valami szokatlant tenni Istenért, ha azt akarjuk, hogy Ő is szokatlan dolgokat műveljen az életünkben. Az igehirdető kitért arra is, hogy próbáljuk meg minél több módon kifejezni Istennek a szeretetünket, akár tánccal is!

Aztán rájöttem, miért is olyan fontos ez a dolog Isten és a magunk számára is. Gondoljunk csak bele: mit tesz egy gyermek, ha valami nagy öröm éri vagy találkozik olyasvalakivel, akit nagyon szeret? Hát ugrál meg tapsikol, táncol és visítozik. (Vagy csak az enyémek teszik??) Tegnap épp a nagyszülőknél voltunk, és vártuk, hogy a férjem is csatlakozzon hozzánk munka után. Miután észrevették Apát az ablakból, a lányok egymás mellett pattogva és hangosan sikoltozva várták őt az ajtóban.

Mennyivel inkább kell hát ugrándoznunk és vigadoznunk azelőtt az Apukánk előtt, aki örök élettel ajándékozott meg minket!

Nem mondom, hogy mindig könnyű teljes mértékben átadni magam a felszabadult dicsőítésnek, de próbálkozom, és hiszem, hogy lehet még tovább is menni ebben! Próbáld meg te is, lépd át a határaidat, nyisd ki a kalitkádat! 😉