Nemrég volt a szülinapom. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy milyen érdekesen alakultak ezek az ünnepek, mióta megtértem. A legelső szülinapomra, amit már hívőként ünnepeltem, nagyon különleges ajándékokkal lepett meg Mennyei Apukám: egy csodálatos férjet kaptam Tőle, ráadásul tanúja lehettem édesanyám megtérésének is.

A következő évben azonban (pont a szülinapomon) egy bírósági tárgyaláson szegeztek nekem mindenféle kérdéseket, mivel vádlott voltam egy ügyben. Érdekes, de mégsem zavart, és nem rabolta meg az örömömet. Tudtam, hogy Isten ezen is átvisz, és úgy is lett.

Egy év múlva egy kisbabával a kezemben, friss anyukaként fújhattam el a gyertyáimat.

Tavaly viszont épp egy hányós vírus döntött le az ünnep előtt, nem tudtam enni a tortámból, alig álltam a lábamon, a család meg énekelte: „kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod”…  A körülmények ellenére mégis kedves emlékként tartom számon. Az azt megelőző hat évben például egyszer sem volt lehetőségem arra, hogy egy egész napon át az ágyban lustálkodjak, és a gyerekeimmel filmet nézzek. Hálás voltam Istennek ezért a napért is.

Idén kicsit előrébb hoztuk az ünneplést, mert a szülinapomon édesanyámnak kemoterápiára kellett mennie. Hát így van ez, a nehézségek nem mindig egyeztetnek a mi naptárunkkal, nincsenek tekintettel a szülinapokra sem, és nem mindig csak jó dolgok történnek velünk, hiába keresztény az ember. Sokakban felmerül az a kérdés is, hogy Isten embere egyáltalán hogy lehet súlyos beteg. (Miért?? Megfázni szabad egy hívőnek? Vagy hol van az a határ, amit még „megengednénk” Istennek?)

A Prédikátor könyvében azt olvashatjuk, hogy „minden érhet mindenkit.” Egyáltalán nincs arra garancia, hogy amint megtérünk, messziről elkerül minket minden baj és csapás. Nem, sőt, néha Jézus követésével kezdődik csak az élet sűrűje! De Vele megéri! Csak Vele éri meg!

Ha elkerülne minket minden rossz dolog, hogyan támaszkodhatnánk Isten kegyelmére? Egy idő után azt hinnénk, nincs is szükség Istenre, mert megy ez nekünk egyedül is!

A hűségünk, ragaszkodásunk Istenhez sokszor akkor tud megnyilvánulni vagy épp edződni, mikor ezekbe a „nemszeretem” időszakokba érkezünk, és a körülmények ellenére is Istenben bízunk és Őt dicsérjük.

Nem közhelyként írom, hanem Isten igazságaként, hogy Isten tényleg mindent a javunkra fordít. Lehet, hogy hosszabb távon, mint ahogy azt várjuk vagy gondoljuk, de nem késik! Ő hűséges az ígéreteihez. Ő már bemutatta nekünk, hogy a szenvedések és a fájdalmak után jön el a feltámadás: egy olyan szint, ahová csak Isten tud feljebb vinni. Semmilyen más divatos módszer vagy motivációs tréner nem tudja ezt pótolni!

Isten nem csak a gondolkozásunkat újítja és változtatja meg, hanem a szívünket is, hogy biztos maradandó legyen az eredmény. „Szívműtét” nélkül nem lehet igazán változni.