Tapasztaltál már olyat, hogy Isten máshogy lep meg, mint ahogyan azt vártad vagy kérted? Velem is így történt nemrég. Azt kértem a férjemtől a szülinapomra, hogy vegyen ki szabadságot, és töltse velem azt a napot. Nagyon vártam már, mindenféle terveket szövögettem, hová is menjünk, hogy teljen a napunk. Elképzeltem például, milyen jó lesz majd egy plázában kávézgatni vele (bár az igaz, hogy egyikünk sem rajong a forgalmas helyekért…).

El is jött a nagy nap, a gyerekeket elszállítottuk a „munkahelyeikre”, már ültünk volna az autóba, hogy induljunk, de a kocsi egyszerűen nem indult. Duzzogva mentem föl a lakásba. Meg voltam sértődve, hogy az én ajándéknapomon ilyen történik, nem ezt vártam, nem ezt érdemelném, ugyebár… Miközben a férjem felhozta és töltőre tette az akkumulátort, én még mindig a kanapén fortyogtam. András viszont így szólt hozzám: „Ez akkor is egy jó nap lesz!”. Megadtam magam, kezdtem kiengedni. Megnéztünk egy jó filmet, aztán elmentünk sétálni, megebédeltünk egy közeli étteremben, majd kávéztunk egy kis pékségben. Megvolt a napunknak az a varázsa, hogy sehová sem kellett sietnünk, ráérősen, beszélgetősen egymásra tudtunk figyelni. Mennyivel jobb volt ez a változat annál, mint amit én terveztem!

Azt hiszem, sajnos néha görcsösen fogjuk a saját tervrajzunkat vagy kívánságlistánkat, és emiatt lemaradunk a sokkal jobbról, a felülről valóról. Arról a meglepetésről, amit az készített számunkra, Aki legjobban ismeri a szívünket és a személyiségünket.

Észre sem vesszük, hogy áldás van készülőben, mert azon „kattogunk”, hogy nem illik a mi sablonunkba a dolog. Nem így képzeltük, vagy másnál nem ezt láttuk, nem így szoktuk stb… Nem bízunk Istenben, hogy ami történik, az valóban a javunkra válik. Márpedig Ő jó, bölcs és nagyon kreatív. Meg akar áldani bennünket, még ha ez első látásra nem is derül ki.

„Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik” (Zsoltárok 37,5)