A napokban olvastam Mózes harmadik könyvét. Nem mondom, hogy ez a leggyakrabban olvasott és legkedvencebb részem, de nem szeretem kihagyni sem. Hiszem, hogy Isten igéje akkor is táplálja a szellemem, ha nehezen olvasom, nem „szórakoztat” vagy látszólag nem üdít fel rögtön. Elgondolkodtatott belőle az a pár sor, ami a szántóföld nyugalomnapjáról szólt:

„Hat éven át vesd be meződet, és hat éven át mesd meg szőlődet, és takarítsd be azok termését. De a hetedik esztendőben legyen teljes nyugalma a földnek, az ÚR nyugalomnapjához hasonlóan. Meződet ne vesd be, és szőlődet ne mesd meg. Ami az aratás után kihajtott, azt ne arasd le, és metszetlen szőlőd fürtjeit ne szedd le.” (3Móz 25,3-5)

Éreztem némi párhuzamot a saját életemmel kapcsolatban is. Három cseperedő gyermekünk ellátása, nevelése számomra olyan volt, mintha egy intenzívebb misszióban vettem volna részt. Kisgyerekek mellett egy anya élete nem feltétlenül arról szól, hogy ott van minden istentiszteleten, házi csoporton, imaórán vagy egyéb olyan alkalmon, ahol lehetősége lenne szellemi szomját csillapítani. A babás korszak sem túlnyomórészt arról szól, hogy anya igét tanulmányoz vagy legalább kapcsolódó dolgokról beszélget valakivel. Mikor nagyon el voltam csigázva, az Ézsaiás 40,11-ből  ezzel biztatott az Úr: „Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti.” Úgy tűnik, Istennek van egy különös kegyelme a szomjazó édesanyák felé (is), és csurran-cseppen számukra kijelentés, megértés és egyéb szellemi csemege.

Tudom és értem, hogy ez valóban fontos életszakasz és értékes szolgálat az Úr előtt, de azt is tapasztaltam, hogy akár egy igénybe vett termőföld, én is lemerültem, és nagyon vágytam a megújulásra. Tudtam, hogy enélkül nem tudok tovább lépni. Sőt, enélkül még azt sem tudom, merre menjek egyáltalán tovább.

Ha nincs feltöltve a „tápanyagraktáram”, nem tudok már miből adni. Hiába szolgálnék lelkesen, üresen nem megy. A szántóföld is kimerül egy idő után, ha folyton csak kivenni akarunk belőle.

Az én mennyei Atyám viszont tökéletes a földművelésben is, és elhozta annak az idejét, hogy kezelésbe vegye a szívem megfáradt talaját. Szét kellett kapálnia a megkeményedett részeket, ki kellett tépnie a gyomokat, pótolnia kellett a hiányzó ásványi anyagokat, és persze megfelelően ellátott vízzel is. Nem mondom, hogy már teljesen kész van minden munkálat, de már látszódnak a vetőmagos zsákok és az öntözőkanna.

A „szívművelés” lépéseit nem lehet, és nem is érdemes megúszni. A Gazdának el kell végeznie minden munkálatot, hogy a föld bevethető legyen.

Vizsgáld meg te is a szíved állapotát! Ha úgy érzed, közel állsz a kiégéshez, megfáradáshoz, szánj időt a nyugalomba menetelre. A szíved csak akkor lesz jól termő, ha a Gazda karban tartja. Hidd el, Ő ért hozzá leginkább, hiszen Ő az, aki megvásárolta ezt a földet, és Ő az, aki már előre eltervezte, mivel fogja bevetni.

Engedd át Neki, mikor arra kér, pihentesd meg ezt a szántóföldet, hogy a nyugalom idején újra megtelhessen értékes kincsekkel, és alkalmas legyen új életet teremni.

Készen állsz a bevetésre?