Pár évvel ezelőtt visszajutott hozzám, hogy egy volt munkatársam, egyik főnököm, igen negatívan fogalmazott rólam, gyakorlatilag képmutatónak minősítve engem, mondván, hogy az állítólagos hitem és az (akkori) munkahelyi magatartásom – szerinte – ég és föld. Első jogos felindultságomból fel akartam hívni, hogy megvédjem magam, hívő becsületem.
Mit tudhat ez a világi, nem hívő ember? Hogyan tudná felfogni, hogy az ember a megtérése után változik, folyamatosan szentelődik meg stb. Hogy akár vétkek, bűnök is lehetnek még, és azok elhagyása nem egy esetben hosszú, gyötrelmes feladat. Mit tudja ő, hogy hányszor imádkoztam őérte is, és hányszor bocsájtottam meg neki magamban, mit tudhatja ő, hogy milyen szent szolgálatot végez általam az Úr, mások életében? És még ő meri azt mondani, hogy nem voltam etikus, egyenes az üzleti kapcsolatunkban? Ő, akiről tudom, hogy milyen stikliket csinál, ő, akinek az életvitele erősen kérdőjeles az Ige tükrében? Persze nem csoda, puffogtam, hisz már Jézus is megmondta, hogy üldözni fognak a hit miatt.
Ám jobban belegondolva szépen elcsendesedtem. Végül is mit láthatott, tudhatott meg rólam az akkori munkahelyemen? Bizony kár magyarázni a bizonyítványt: elég vegyes volt a kép. Akár igaz, amit gondol, akár csak részben igaz, akár nem, a lényegen nem változtat: az Ő számára, én – nem lettem hiteles, és ez a kisebbik rossz. Mivel az Úr a szívek vizsgálója, megigazítója, ezért Ő megfedd engem, megfenyít és helyreállít és ezzel ennyi, haladunk tovább, Ő az Atyám, én a fia vagyok-ez nem változik. Mert szeret engem és én Őt.
A nagyobbik baj, ha a főnököm miattam az Úrról is így vélekedik. Ha miattam szidja, káromolja Jézust, a megtérést, a megmenekülést. Ha, – s ezt ne engedje Isten – de pont miattam zárulna be szíve az evangélium előtt, holott az a megmenekülését jelenthetné. Milyen könnyen rásütjük a világi emberekre, hogy üldöznek bennünket, vernek bennünket szavaikkal, de ha okot adunk rá, akkor Isten sem ad nekünk igazat:
1Pét 2:20 Mert milyen dicsőség az, ha vétkeztek, és ezért tűritek el a verést? De ha jót cselekedve szenvedtek és tűrtök, ez kedves dolog Istennél.
Isten látásmódján keresztül nézve, már csöppet sem csodálkoztam, hogy főnököm így vélekedett. Keserű, tényleg keserű: igaza volt.
Róm 2:21 Ha tehát mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? Aki azt hirdeted, hogy ne lopj, lopsz-e? 2:22 Aki azt mondod, ne paráználkodjál, paráználkodsz-e? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy-e? 2:23 Aki a törvénnyel dicsekszel, a törvény megszegésével Istent gyalázod-e? 2:24 Úgy, amint meg van írva: Miattatok káromolják Isten nevét a pogányok között.
A gondolatsor végére már csöppet sem hittem, hogy igazam lenne, és már fel sem merül, hogy megvédjem magam s jó hírem. Ellenben kértem Istent, hogy bocsásson meg és fedezze el vétkemet a volt főnököm előtt, ne ezen múljon lelkének megmenekülése.
Jézus azt mondta: Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Máté 5:16).
Nem úgy fogunk fényleni, hogy beszélünk róla, s nem is úgy, ha elkerüljük a bűnös, sötét világot; hanem ha látják a cselekedeteinket, a jól végzett cselekedeteinket, akkor világítunk. És ez a felelősség a miénk. Tisztítsuk meg lámpásaink és világítsunk, ez mindannyiunk szolgálata.
Dombó Zsolt